Tovább a tartalomra

Kiállításon jártunk…

november 21, 2009

Egyelőre “csak” látogatóként 😉

Nagy izgalommal vártuk nyulas pályafutásunk első nyuszis kiállítását, amiről sikerült időben tudomást szereznünk. Mi is ellátogattunk a Lurdy-házban lévő macska és törpenyúl kiállításra, és mivel jóformán semmit nem tudtunk a részletekről, bizonytalanul bolyongtunk a ZooDom környékén.

Egyetlen árván lógó plakát árulkodott róla, hogy itt valahol nemzetközi macskakiállítás van éppen. Az információs pultnál aztán felvilágosítottak bennünket, hogy a rendezvény az emeleten található, és felérve a lépcsőn már láthattuk a hatalmas transzparensekkel hirdetett kiállítást. 
A bejárathoz érve csalódottan tapasztaltuk, hogy belépőt is kell fizetni, így próbáltunk bekukucskálni, hogy érdemes-e beljebb menni, hiszen törpenyuszikat a közelben egyet sem találtunk. Csak bazárosokat a végeláthatatlan sorban, kutyaugatást hallottunk és érezhettük a kürtős kalács illatát és a parfümök egyvelegét. Aztán észrevettük, hogy van egy másik terem a bazárosok mellett, egy sokkal nagyobb úgyhogy mégis úgy döntöttünk, ha már itt vagyunk megkeressük azokat a nyuszikat. Hiszen ez törpenyuszi kiállítás is, vagy mifene.
A nagyobb terembe érve rengeteg ketrecbe zárt macskát találtunk, a legkülönbözőbb fajtájúakat, és tényleg gyönyörűszépek voltak, gyakorlatilag egymás hegyén hátán. Voltak felszerelések is, macskamászókák, fekhelyek és elvihető házicicák. De nyusziknak még nyoma sem volt. Végül visszasétáltunk a bazáros részhez, és akkor megpillantottuk a nyuszi ketreceket a terem egyik sarkában. Pontosan nem számoltuk meg őket, de kb tíz lehetett.

Egyből szimatot fogtunk és közelebbről is szemügyre vettük a szerény törpenyuszi kiállítást. Kis bánatunkra holland törpenyusziból egyetlen egy volt csak, Szilvához nagyon hasonló csincsilla színű bak nyuszi, de voltak oroszlánfejűek, törpe kosorrúak, törpe rexek és volt két jókora megtermett házinyúl is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A nyuszik gyönyörűek voltak, látszott rajtuk, hogy nagyon profik és már hozzászoktak a közszemlére tételhez; nem nagyon kifogásolták a nagy hangzavart, békésen feküdtek a ketrecükben, vagy éppen ismerkedni próbáltak a rácsok között.

 

 

 

 

 

 

 

 

 A kezdeti bizonytalanságunk szertefoszlott, és nagyon örülünk, hogy van ilyen kezdeményezés, amivel a törpenyuszik is teret kapnak a kiállításokon, reméljük egyre többen.

 

 

 

 

 

 

 

írta: Kriszti és Roli

No comments yet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: